utolsó frissítés:

A Teleki Téka és a Református Főkonzisztórium. in: Emlékkönyv a Teleki Téka alapításának 200. évfordulójára 1802-2002. Szerk. Deé Nagy Anikó-Sebestyén-Spielmann Mihály-Vakarcs Szilárd. Marosvásárhely 2002, Mentor Kiadó. 17-33.


Sipos Gábor

A Teleki Téka és a Református Főkonzisztórium

1822. augusztus 17-én jutott el Kolozsvárra a könyvtáralapító Teleki Sámuel kancellár halálhíre, ennek nyomán a Főkonzisztórium tisztségviselői felbontották az addig pecsét alatt letétbe helyezett testamentumot és záradékot (codicillust), de az alaposabb megfontolást igénylő intézkedéseket a következő népesebb gyűlésre halasztották. 1822. január 5-én ismerkedtek meg az Egyházfőtanács tagjai részletesebben is a végrendeletből a testületre háramló feladatokkal, nem sejtve még akkor, hogy ezek végrehajtása akadályokba fog ütközni, és szinte másfél százados vitát eredményez majd az erdélyi reformátusok főtanácsa és a Teleki família között.

Közismert, hogy a kancellár végrendeletében vagyonának jelentős részét hitbizománnyá alakította a nevét viselő bibliotéka és ásványtani gyűjtemény fenntartása és gyarapítása céljából, a fidei commissum mindenkori gondviselőjeként egyenes ági férfi leszármazottait határozva meg. A fiatal kora óta ernyedetlen szorgalommal gyarapított könyvgyűjteményt, amint írta, "a tudományoknak nemzetemben s hazámban elő-mozdításokra" szánta, nyilvános könyvtárként közhaszonra kívánta működtetni, az ehhez szükséges közfelügyeletet pedig az erdélyi helvéthitűek egyházfőtanácsára bízta: "Kérem az Erdélyi Reformatum Fő Consistoriumot is atyafiságosan és bizodalmasan, hogy ... a köz-használásra rendelt Bibliothecamnak Institutumára nézve ... superattentióval legyen és az iránt kinyilatkoztatott utolsó-akaratomat minden részben teljesíttesse."[1] Ugyancsak a Főtanács feladatává tette, hogy a fiúág esetleges kihaltával a leányági Telekiek közül válasszon megfelelő hitbizományi gondviselőt.

A januári ülésből levél ment Teleki Ferenchez, a kancellár fiához és a hitbizomány kurátorához, tájékoztatást kérve a könyvtár és a vagyon állapotáról valamint a kezelés távlati terveiről (Melléklet 1.). Nem az elszámoltatás szándéka vezérelte a Főkonzisztóriumot, de a vagyonkimutatás és a jövedelem célszerű felhasználásáról szóló jelentés nélkül nem tarthatta nyilván a végrendelet rendelkezéseinek érvényesítését, csak ezúton teljesíthette a felügyeletet.[2]

E superattentio láthatólag zavarta Ferenc grófot, 1823. február 23-án kelt válaszában önérzetesen kifejtette, hogy a hitbizományi vagyon és a könyvtár kezelését már apja életében elkezdte, a birtokokat bérbe adta, a jövedelmet a könyvtárépület fenntartására, a személyzet fizetésére és új könyvek beszerzésére fordította. Mivel e kezelési móddal apja teljes mértékben meg volt elégedve, ugyanígy kívánja folytatni a továbbiakban is, számadással pedig csak a saját lelkiismeretének tartozik.[3] Úgy értelmezte a végrendelet vonatkozó kitételét, hogy az Egyházfőtanács ellenőrzési joga csak a fiúág kihaltakor lép érvénybe. Ezzel szemben a Főkonzisztóriumban az a vélemény alakult ki, hogy "ezen testamentaria dispositionak lelke az, hogy a fidei commissum a hazának és a nemzetnek tulajdona maradjon," tehát az egyenes fiúági kurátorok könyvtárfenntartó tevékenységét is ellenőrizni kell, nehogy a vagyonból és a bibliotékából valami elidegenítődjék vagy "privat haszonra" fordítódjék.[4]

A következő évben egy barátságosabb hangú levélváltás nyomán Teleki Ferenc hajlandó volt fogadni az Egyházfőtanács könyvtárvizsgáló megbízottait, Antal János és Péterfi Károly marosvásárhelyi tanárokat, de a három heti kemény munkát kívánó állományrevízió a tanévkezdet és közbejött betegeskedések miatt 1825-re maradt (Melléklet 2).[5] Hiába várta azonban a Főkonzisztórium a jelentést, a vizsgálat nem zajlott le, ezért négy év múltán újból fölszólította a néhány új taggal kiegészített vizsgálóbizottságot a munka elvégzésére. Későbbi utalásokból sejthető, hogy e felszólítást elhatározó 1829 áprilisi főkonzisztóriumi ülésen Péterfi bírálta a könyvtár és a hitbizományi vagyon kezelési módját. 1829 novemberében Ferenc gróf részletesen beszámolt a Teleki Téka vagyonának állásáról, a könyvtár kezeléséről és a könyvanyag gyarapításáról, hogy ez által eloszlassa a Péterfi által terjesztett vádakat, de a kibővített vizsgálóbizottságot nem fogadta el (Melléklet 3.).[6] Később mégis hajlandónak mutatkozott "a Bibliothecának esztendőnként caniculaban lejendő revisioja" engedélyezésére, csak Péterfi revisorsága ellen tiltakozott. Leszögezte ugyanakkor: "valamint eddig, úgy ezután is a Méltóságos Fő Consistoriumot a Bibliotheca administratiojára nézve mindég evidentiaban tartani és mindenről megvilágosittani kész vagyok, jóllehet magamat e részben a Fő Consistorium számadó tisztyének és subalternussának soha is meg nem esmérhetem."[7]

1832 őszén a vizsgálóbizottságnak végre sikerült adatokat szereznie a vagyon és a könyvtár állapotáról, Bethlen Domokos bizottsági elnök Sáromberkén nézte át a Teleki Ferenc által rendelkezésére bocsátott kimutatásokat, Antal János pedig a gyarapodási naplót vizsgálta meg. Jelentésük 1833 augusztusában jutott el Kolozsvárra, ebből kiderült, hogy a hitbizomány 1830-ban 2442, 1833-ban pedig 2566 rénes forintot jövedelmezett, a könyvtár fenntartása pedig 1931 rénes forintba került. Könyvek és folyóiratok beszerzésére tehát csak 4--500 forint maradt évente. Javasolták egyúttal, hogy a hitbizományi vagyon kezelésére egy számtartót alkalmazzanak, aki évi számadását a Főkonzisztóriumhoz is juttassa el. Mindezek alapján az Egyházfőtanács felkérte a bizottságot, hogy "a MVásárhelyi Teleki Könyv Tárra való hellyes felügyelet módjáról -- a végrendelés intézeteihez alkalmaztatva -- készítsen egy planumot", de e terv sohasem készült el.[8]

Egy évtized múlva ejtette meg a bizottság két új tagja, Dósa Elek és Török János kollégiumi tanár a Téka állományának újbóli felülvizsgálatát. "A könyvek mindkét rendbéli catalogusok segedelmével editiok szerinti számba vétele", vagyis a tételes állományrevízió azonban akkora munkának bizonyult, hogy a rendelkezésükre álló idő alatt csak azt a módszert követhették, amelyet még a kancellár honosított meg a gyűjtemény időnkénti átadása--átvételekor, ti. a "revisorius catalogus" alapján való felülvizsgálatot. Három ilyen katalógus készült az 1814 óta szolgáló könyvtárőr, Kelemen Márton idejében, ezek alapján a könyvállományban semmi lényeges hiányt nem tapasztaltak (Melléklet 4).[9]

1843 tavaszán az elbocsátott segédkönyvtáros és írnok, Szakács János mind a Főkonzisztóriumnál, mind a Guberniumnál följelentette Kelemen Mártont, azzal vádolva a betegeskedő könyvtárőrt, hogy a tékából képeket, metszeteket és könyveket tulajdonított el, őt mint írnokot a hivatali időben oklevelek másolására utasította, a másolatokat pedig saját hasznára eladta. Dósa és Török bizottsági tagok kaptak felkérést a feljelentés ellenőrzésére, 1844. július 1-én kelt jelentésükből kiderül, hogy az ellopottnak állított képek és metszetek megvannak ugyan, de a leltárban nem szerepelnek, s jó néhány kézirat és folyóirat vár még leltározásra. Általában az a benyomásuk alakult ki, hogy Kelemen könyvtárőrnek nagyobb rendet kellene tartania a Tékában.[10] A jelentést természetesen Teleki Ferenc is kézhez kapta, ő azonban teljesen vétlennek ítélte Kelemen Mártont. 1848. március 19-én tárgyalta utoljára az ügyet az Egyházfőtanács, megállapítva, hogy Kelemennek "oly hibája, mely által a könyvtár tevőleges megkárosíttatása eszközöltetett volna, meg nem bizonyosult, de oly adatok jöttek világosságra, melyek a könyvtár elhanyagolt állapotát tanúsítják és a könyvtárőri hivatali visszaélés színiben tűnnek elő." Mindezeket Ferenc gróf figyelmébe ajánlotta "kellő orvoslás végett", mivel "a közügy érdekében fekszik, hogy a boldog emlékű korlátnok által közcélra szánt becses könyvtári intézet ügye az alapító célzatainak, rendeltetéseinek megfelelőleg kezeltessék."[11] A vizsgálat eredményéről a Főkormányszéknek is jelentést tett.

A szabadságharc után a már megszokott féleges módon befolyásolhatta a Főkonzisztórium a könyvtár helyzetét: a hitbizományi vagyon állapotáról már évtizedek óta hiába várt beszámolók most sem érkeztek meg, a téka felülvizsgálatáról pedig Kelemen Márton halála után, Szász István tanárnak könyvtárőrré való kinevezésekor tett jelentést az egyik vizsgálóbiztos, Török István. Ugyancsak a megszokott módon ment a felkérés Teleki Ferenchez, hogy az ekkor tapasztalt hiányokat elhárítani szíveskedjék, válasz azonban nem érkezett.[12] Amikor Szász István halála után 1859 augusztusában az új könyvtárosnak adták át a tékát, a vizsgálatot végző Molnár János és Urr György tanárok meg Deák Ferenc ügyvéd jelentésüket csak Teleki Ferencnek küldték el, az Egyházfőtanácsot nem is értesítették.[13]

1861. december 11-én Teleki Ferenc elhunyt, fia, Teleki Sámuel Ferenc a következő év júniusában értesítette a Főtanácsot a tulajdonosváltásról: a "könyvtár hitbizományi tulajdonossága reám szállott át, s mivel a könyvtár további kezelését a néhai Nagy Atyám rendelete szerént kívánom tovább folytatni, bátor vagyok a méltóságos Egyházi Fő Tanácsot felkérni, hogy méltóztasson a szokott módon a könyvtárnak a jövő canicula idején leendő megvizsgálására két érdemes tanár urat kinevezni." E vizsgálatra azonban nem került sor, valószínűleg maga az értesítés sem jutott el Kolozsvárra.[14]

Arról is csak hírlapi tudósítások útján értesült 1873-ban a Főkonzisztórium jogutódja, az Állandó Igazgatótanács, hogy a marosvásárhelyi ingatlanok telekkönyvezésekor az alapító kancellár unokája, Teleki Sámuel Ferenc minden megszorítás nélkül a maga nevére iratta mind a könyvtárépületet, mind a hitbizományi fekvő birtokokat. Igaznak bizonyulván a hír, az Igazgatótanács még a törvényes fellebbezési idő lejárta előtt bejelentette a telekkönyvi hatóságnál a könyvtári birtokok hitbizományi természetét.

Az egyházkerületi közgyűlés is tárgyalta az ügyet, szakbizottságot küldött ki az előzmények földerítése végett, és a bizottság jelentése alapján 1873. november 7-i ülésében kimondotta, hogy kötelességének tartja a Teleki Téka fölötti felügyeletet továbbra is gyakorolni, a telekkönyvi kiigazítás végett pedig pert indít. Jogászainak véleménye az volt, hogy a kancellár végrendeletével tulajdonképpen egy jogi személyt létesített, amikor a könyvtár használatát az alapító családján kívül az egész nemzetre kiterjesztette, e jogi személy vagyonának kezelését pedig mint hitbizományt a család fiágának tagjaira bízta a református egyház felügyelete alatt. Ennek alapján nyújtotta be az Igazgatótanács a kereseti kérelmet: töröltessék a telekkönyvből Teleki Sámuel Ferenc mint tulajdonos és helyette jegyeztessék be a "Gróf Teleki Sámuel könyvtára" mint jogi személy, képviselve az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa által.[15] 1874-ben az Igazgatótanács megkísérelte a könyvtár felülvizsgálatát is, de a kinevezett négy tagú bizottságot Sámuel Ferenc gróf nem fogadta, és a felkínált békés megegyezésre sem volt hajlandó.

Időközben egyre nőtt az ügy társadalmi visszhangja is, br. Orbán Balázs, Marosvásárhely "szélbali képviselője" az országgyűlés 1874. március 24-i ülésén éles hangú interpellációban kérte számon a kultuszminisztertől a Teleki Téka kezelésében szerinte mutatkozó visszaéléseket, vádolólag érintve az erdélyi református egyház szerepét is.[16] Az Igazgatótanács természetesen azonnal informálta a minisztériumot a való helyzetről, valamint a közvélemény helyes tájékoztatásáról is gondoskodott, visszautasítva Orbán képviselő alaptalan vádjait.[17]

A telekkönyvi kiigazítási per lassan haladt, többszöri sürgetés eredményeképpen a Kúria 1885-ben végre ítéletet hirdetett; az Igazgatótanács kérelmét elutasította azzal az indoklással, hogy az alapító kancellár "szándéka nem irányult a könyvtári alapítványnak jogi személlyé való alakítására," viszont elrendelte a szóban forgó ingatlanok feletti tulajdonjog korlátozását a telekkönyv B teherlapján a végrendelet értelmében a könyvtár "fenntartása és szaporítása céljából".[18] Mivel a kúriai ítélet elismerte a felügyeleti jogot, az Igazgatótanács tett még egy-két kísérletet ennek gyakorlati megvalósítására, de minden eredmény nélkül. Teleki Sámuel Ferenc halála (1882) után ugyanis a kancellár dédunokája, az Afrika-kutató Teleki Sámuel vette át a hitbizomány gondnokságát, de az egyházi felügyelettel kapcsolatosan az apjáéhoz hasonló teljesen elutasító álláspontra helyezkedett.

Húsz évig állt fenn e patthelyzet, amikor a magyarországi múzeum- és könyvtárügy korszerűsítése lépésre késztette az Igazgatótanácsot. 1906-ban levéllel fordult Teleki Sámuelhez: "Az utóbbi öt év alatt a közhasználatra szolgáló nyilvános múzeumok és könyvtárak ügye szakembereknek buzgalma és az államkormány erélyes gondoskodása által oly lendületet nyert, hogy a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége előtt lehetetlen lesz titkolnunk az egykor országos hírű és tekintélyes marosvásárhelyi Teleki-könyvtárnak a hozzá jogosan kötött igényekkel szemben elmaradott állapotát. Igazgatótanácsunknak kevéssé állanak rendelkezésére a módok és eszközök, amelyekkel főfelügyeleti jogát és kötelességeit e közhasználatra rendelt könyvár érdekében kellőleg gyakorolhassa: ezért a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelőségével kívánjuk azokat, a dicső emlékezetű alapító akaratának sérelme nélkül, megosztani." E megoldáshoz kérte Sámuel gróf hozzájárulását.[19]

Négy évig nem érkezett válasz, majd 1911. december 18-án Kenessey Béla püspökhöz intézett levelében Teleki Sámuel újból leszögezte: "a marosvásárhelyi Teleki-könyvtárt olyan kizárólagos tulajdonomnak tekintem és tekintettem, amihez és amelyben beleszólási joga senkinek nincsen." Mivel a könyvtár sorsát véglegesen rendezni kívánta akár valóságos hitbizomány létesítése, akár alapítvány által, kérte a marosvásárhelyi ingatlanokon levő tulajdonjogi korlátozás törlését.[20] Közben az is tudomására jutott az Igazgatótanácsnak, hogy Teleki gróf a hitbizományhoz tartozó ingatlanok egy részét 560 000 koronáért el kívánja adni Marosvásárhely városának.

1912. január 25-i ülésében az Igazgatótanács a jogügyi bizottság véleménye alapján úgy döntött, hogy a törlési engedélyt nem adja meg, Teleki Sámuelt pedig arra kérte, hogy tervezett alapítványát a könyvtáralapító kancellár "meg nem változtatható rendelkezéseinek minden érintése nélkül" valósítsa meg oly módon, hogy "Igazgatótanácsunk is felügyeleti joga alapján hozzájárulhasson." Ugyanakkor a belügyminisztert arra kérte, hogy a tervezett adásvételi szerződést, amely a Téka elidegeníthetetlen tartozékait érinti, ne hagyja jóvá, a kultuszminisztertől pedig támogatást kért az évszázada kikötött s azóta alig megvalósult felügyeleti jog gyakorlatba ültetéséhez.[21] A belügyminiszter valóban megtagadta a városi közgyűlés vételi határozatának jóváhagyását azzal a megokolással, hogy a szóban forgó ingatlanokat tulajdonjogi korlátozás terheli, de figyelmeztette a város elöljáróságát, hogy kisajátítással megszerezheti a városfejlesztési szempontból szükséges házastelkeket.[22] Minderről az Igazgatótanács nyomtatásban sokszorosított jelentést tett az októberben összeült egyházkerületi közgyűlésnek.

A további eseményeket Bedő Sándor ügyvéd előadásában mutatjuk be: "1913. december 5-én gróf Teleki Sámuel Jeszenszky István budapesti közjegyző által egy új alapítólevelet vétetett föl, amelynek bevezető indokoló részében azt adja elő, hogy az Igazgatótanács a kancellár utódait és köztük őt is nem egyszer igyekezett a kancellár által reájuk hagyott nemes törekvésekben akadályozni. Ezért, valamint azért is, mert az alapítvány jelenlegi jogi és vagyoni helyzetét a kúriai ítélet után nem látja biztosítottnak, egy új, a "Gróf Teleki Sámuel volt erdélyi kancellár és dédunokája, gróf Teleki Sámuel valóságos belső titkos tanácsos gróf Teleki Sámuel könyvtár" nevet viselő alapítvány létesítését határozta el, a régi alapítvány eddigi jogi és vagyoni helyzetének a megszüntetésével.

Az alapítvány vagyonául a Théca épületét, a könyv-és ásványgyűjteményt és hagyatékából kifizetendő 500 000 koronát rendelt, míg az összes többi ingatlanokról a kúriai ítélet értelmében telekkönyvileg följegyzett tulajdoni korlátozást törölni rendelte. Ez új alapítvány vagyonának kezelésével kijelölt atyafiait (id. gr. Teleki Ádámot és fiát, Teleki Károlyt) , s végső soron azonban a vallás- és közoktatási minisztert bízta meg, annak mint jogi személynek a képviseletével pedig a közalapítványi kir. ügyigazgatóságot.

Ezt az alapítólevelet a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1913 évi december hó 17-én az Igazgatótanács megkérdezése nélkül jóváhagyta, és ennek alapján a közalapítványi kir. ügyigazgatóság annak telekkönyvi foganatosítását kérte, amely a marosvásárhelyi kir. telekkönyvi hatóság végzése alapján, ugyancsak az Igazgatótanács meghallgatása nélkül meg is történt. A Théka épület az új alapítvány javára átiratott, a többi ingatlanokról pedig a régi alapítvány javára bekeblezett tulajdoni korlátozások töröltettek, a város által 560 000 koronán megvásárolt ingatlanok pedig Marosvásárhely sz. kir. város javára áttelekkönyveztettek."[23]

Teleki Sámuel alapítólevelében előírta, hogy a Téka könyvtárosait hagyományos módon a helybeli református kollégium tanárai közül kell kinevezni, az addigi vicethecarius, Gulyás Károly maradjon meg állásában. Rendelkezése alapján az új alapítvány létrejötte haláláig titokban maradt.

1916. március 10-én Teleki Sámuel, a kancellár dédunokája elhunyt, vele megszakadt az egyenes ági fiúörökösök sora. Bekövetkezett tehát a könyvtáralapító végrendeletben jelzett állapot, amikor az Erdélyi Református Főkonzisztóriumnak (azaz jogutódjának, az Igazgatótanácsnak) kellett volna kijelölnie a leányági Telekiek közül a hitbizományi gondnokot. Ekkor került nyilvánosságra az új alapítvány létrejötte, és az Igazgatótanács azonnal tárgyalásokat kezdeményezett mind a Teleki-örökösök megbízottjával, mind a kultuszminisztériummal. E tárgyalások során sikerült összehangolni a régi és az új alapítólevél közötti különbségeket, a kultuszminiszter és a Teleki-família egyaránt elfogadta az Igazgatótanács feltételeit. Eszerint a főfelügyeleti jog megvalósulása végett a könyvtár költségvetése és számadása az Igazgatótanács láttamozásával kerül a minisztériumba, a könyvtár vizsgálatában egyházi megbízott is részt vesz, a könyvtárosok kinevezése pedig az Igazgatótanács előzetes hozzájárulásával történik. Ami a kurátor kijelölésének jogát illeti, az Igazgatótanács elfogadta Teleki Ádám, majd fia, Teleki Károly gondnokká való kinevezését. "Ily módon úgy a nagy kancellár gróf Teleki Sámuel valamint utolsó fiú utóda gr. Teleki Sámuel v.b.t.t.-nak a Teleki Thékára vonatkozó összes intentiói az alapítók céljai és az erdélyi református egyházkerület erkölcsi reputátiójának érintetlen fenntartása mellett és szerint nyernek megvalósulást."[24]

A békés megállapodás végrehajtására, a Teleki Téka sorsának végleges rendezésére az első világháború utolsó hónapjaiban, 1918. szeptember 6-án került sor. Ez alkalommal vette át hivatalosan a Gróf Teleki Könyvtári Alapítványt a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a bizottság tagjai voltak az alapítványi curator és tutor gr. Teleki Ádám és jogi képviselője K. Madaras József jószágigazgató, az erdélyi református egyház képviseletében Nagy Károly püspök és Bedő Sándor ügyvéd, a minisztérium részéről Ferenczy Zoltán könyvtárigazgató és Steinecker István jogügyi főtanácsos. Jegyzőkönyvükben leszögezték, hogy az Igazgatótanács a fent említett feltételek megvalósulásával elfogadja az 1913-ban kelt alapítólevélben megállapított új szervezetet, amelynek alapján új szervezeti és ügyviteli szabályzat alkotandó a Téka számára.[25] E jegyzőkönyv azonban sem kultuszminisztériumi, sem egyházkerületi jóváhagyást nem kapott, és a szervezeti szabályzat sem készült el.

Teleki Károly curator és tutor eleget tett az új alapítólevélben foglalt meghagyásnak, 1919. január 14-én a hagyatéki vagyonból 500 000 koronát befizetett az állampénztárba a könyvtár fenntartásának költségeihez való hozzájárulás címén. Ennek folytán a Teleki Téka fenntartásával járó személyi és dologi kiadások fedezése a kultuszminisztériumra hárult. E feladatának azonban az impériumváltozás következtében nem tehetett eleget, a könyvtár valójában továbbra is Teleki Károly birtokában maradt.

 

Mellékletek

1. Kolozsvár, 1823. január 5. A Főkonzisztórium levele Teleki Ferenchez (fogalmazvány)

A méltóságos gróf úr elfelejthetetlen emlékezetű édes attyának, néhai nagyméltóságú udvari fő cancellarius gróf Teleki Sámuel úr kedves atyánkfia ő excellenciájának az 1811ik esztendőben november 14ikén Bécsben költ... codicillussa, nem különben ugyan ő excellenciájának a múlt 1820ik esztendőben januarius 28dikáról költ... fundatiok conspectussa, melyben ki világosíttatik az, hogy ő excellenciája istenes végekre miket legált, és azokból még életében miket fizetett ki... mai ülésünkben ujjra elővétettetvén, felolvastatván és megvizsgáltatván, minthogy az ő excellenciája testamentumának több kegyes végekre rendelt és nagyobb részint ki is fizetett adománnyai és hagyománnyai között legnevezetesebb az ő excellenciája Bibliothecája, Mineralogica collectiója és ezeknek dotatiojokra, valamint szintén a bibliothecariusnak, annak coadjutorának és egy szolgának fizetések fundusául rendelt marosvásárhelyi fekvő javai, mellyeket a haza és a nemzet boldogítására szolgáló célból előbb egyenes descendens méltóságos fiú maradékára, úgymint a méltóságos gróf úrra, ... a fiú ágon való maradéknak is defectussával (kit Isten távoztasson) pedig Fő Consistoriumunkra oly móddal méltóztatott fidei commissum szerint bízni, hogy Fő Consistoriumunk ... válasszon leány ágon levő fiú maradékai közül ... akit arra legalkalmasabbnak ítél, egy azon fidei commissumnak administratort és curatort számadásnak és jótállásnak terhe és a maga superinspectiója alatt.

Azonban jónak találta ő excellenciája arról is kegyesen provideálni, hogy akire a fidei commissariusság száll, az tartozzék ezen fidei commissumhoz tartozó Bibliothecát, Mineralogica collectót, épületeket és minden realitasokat a magok épségekben és egész állapottyokban felelet és a kárnak megtérittése terhe alatt megtartani. Ezen codicillusnak végin pedig ő excellenciája Fő Consistoriumunknak ajánlja azt, hogy fidei commissumának épségben való tartattatásokra és az ő excellenciája rendelése szerént való használatára ... nézve superattentióval légyen, és azok iránt kinyilatkoztatott utolsó akaratját minden részben tellyesittse.

Tehát, ámbár Fő Consistoriumunk sokkal inkább meg vagyon győzettetve a méltóságos gróf úrnak mind szent vallásához vonszó és a közjót sükeresen előmozdittani törekedő nemes buzgóságáról, mind pedig azon engedelmes fiúi tiszteletéről, mellyel elfelejthetetlen emlékezetű édes attya hamvaihoz s ő excellenciájának közhasznú rendeléseihez viseltetik, hogysem legkisebb kétsége is volna az iránt, hogy az egyenes directioja és administratioja alá szállott fidei commissumban administratioja ideje alatt valamely kár és hijánosság történnék, sőt tellyes bizodalommal vagyon Fő Consistoriumunk az iránt, hogy a méltóságos gróf úr azon fidei commissumnka hellyes és pontos administratioja által nevezetes szaporodást és gyarapodást fog szerezni, mindazonáltal, minthogy az ő excellenciája rendelése kötelességévé tette Fő Consistoriumunknak azt, hogy a fidei commissum egész voltára és annak az ő excellenciája bölcs rendelése szerént való administratiójára superattentioval légyen, tehát elkerülhetetlenül szükséges Fő Consistoriumunknak is azon fidei commissum állásának evidentiaba való tartása végettidőről időre tudni azt, hogy azon fidei commissum miképpen administraltatik, és a testans gróf úr ő excellenciája e tárgybeli rendeléseihez miképpen tétetik elég.

Melyhez képest a fent érdeklett codicillusnak hiteles párja oly atyafiságos megtalálással közöltetik a méltóságos gróf úrral, hogy a maga intézeteiről, mellyek szerént a kérdésben forgó fidei commissumot administrálni és arra nézve a néhai édes attya ő excellenciája rendeléseit minden részben tellyesitteni szándékozik, Fő Consistoriumunkat tudósítani, és ha netalán erre nézve egy állandó plánumot készitteni szükségesnek tartaná, mely valósággal nem is volna szükségtelen, azt Fő Consistoriumunkkal közleni ne terheltessék.

2. Marosvásárhely, 1825. június 24. Antal János és Péterfi Károly könyvtárvizsgáló professzorok jelentése

Méltóságos Fő Consistorium!

A méltóságos Fő Consistoriumnak 1824ben július 25ikén költ és a Telekiána Bibliotheca revisiojáról szolló rendelése hozzánk azon esztendőben augustus 22ikén érkezett meg, amikor egyikünk, Péterfi Károly itthon sem voltam, haza érkezvén is pedig, september első napjával collegiumbeli tanításunk mindjárt elkezdődött, melyre nézve noha méltóságos gróf Teleki Ferenc úr ő nagyságával september elején mindjárt beszéllettünk, s a gróf úr ő nagysága maga is a dolog teljesítésére nemcsak facultált, hanem meg is kért, mindazonáltal semmit sem tettünk.

Ugyanis annak a Bibliothecának revisioja egy olyan munka, melyet ha az ember reggeltől fogva minden napokon estig folytat is, legalább három heteket kíván, ezt pedig mi mint tanítók diligentia idején éppen nem tehettük volna, sőt én Antal János mint rector diligentián ilyen munkához éppen nem is foghatok.

Úgy szándékoztunk volt tehát, hogy az idő kedvezvén, a szüreti vacatiot fordítsuk a rendelés teljesítésére, de én Antal János september 24ikén terhes forró hideglelésbe estem, melyből karácson felé gyógyultam fel.

Már most olyan céllal vagyunk, hogy ha Isten egésségben megtart, mihelyt az examenen által esünk, a méltóságos Fő Consistorium parancsolatjának teljes igyekezettel és jó lelki esmérettel eleget tegyünk, melyről, mikor elvégezzük, igaz tudósításunkat megtenni magunkat köteleseknek esmérjük.

Addig is a legméjjebb tisztelettel és engedelmességgel vagyunk a méltóságos Fő Consistoriumnak alázatos szolgái

Marosvásárhelyen 24a Junii 1825

 

Antal János mpr.
Kibédi Péterfi Károly sk.

 

3. Sáromberke, 1829. november 10. Teleki Ferenc beszámolója a Főkonzisztóriumnak a hitbizomány vagyonáról és a könyvtár állapotáról.

Méltóságos Erdély Országi R. Fő Consistorium!

A méltóságos R. Fő Consistoriumnak e folyó esztendő aprilis 26ikán 98 szám alatt hozzám utasittani méltóztatott tisztelt levelére ily későn tett feleletemnek oka ... házomtól volt hosszas távollétem ... Ezen mostani alázatos feleletemben a méltóságos Fő Consistorium kívánságainak eleget tenni kívánván, a következendőket jelentem: ...

3. A marosvásárhellyi Bthécára nézve. Én ugyan e tárgyban számadással nem tartozom, de egy részről a méltóságos Fő Consistorium iránt viseltető tiszteletemnek megbizonyittására, más részint rossz akaróimtól meg támadatt s különösön a múlt aprilis 26ikán tartatott consistorialis gyűlésben méltatlanul érdekelt becsülletemnek védelmezésére, nem akarom elmulatni következő jelentéseimet, úgy mint:

a) A Bthéka fundussa áll a néhai édes atyám marosvásárhellyi minden birtokának jövedelméből, mely birtok a következendő:

1o A piaci nagy bálház. Ezen ház eleitől fogva arendába volt adva, hol több, hol kevesebb esztendőkre, s most is arendába vagyon vas-árus Görög József úrnál 1650 váltó rforintokban.

2o A Poklos utca végén levő Angyal fogadó. Ez is mindég arendába volt s most is arendába vagyon egy semlesütőnél 140 váltó rforintokban. Az ezen fogadó felett lévő domb ez előtt szöllőskert volt, de a szöllő míveltetésére kívántató költség sokkal fejül haladván termésének jövedelmét, sőt még ollyan embert sem kaphatván, aki annak mívelését fele termésért felválallya, kéntelen voltam azon szöllőskertet cassalni, annak hellyét pedig a rajta lévő két kis házacskával együtt arendába adtam 60 váltó rforintokban.

3o A Szent Miklós utca végén lévő telek és

4o a mezőn levő birtokok, úgymint a Hosszuban lévő terrenum, a Nagy hegy alatt, a Sásváriban, a Vállus kútnál, a Köves domban, a Bodoni hegy alatt, mely földek két fordulóban vagynak és változtatva használtatnak. A fent említett Szent Miklós utca végén lévő kert a most specificált mezőn levő terrenumokkal együtt esztendőnként újra szoktak arendába adatni, hol nyilanként, hol egészbe; az idei arendájok pedig tészen in summa 592 váltó rforintokat és 30 krajcárokat. Mindezen birtokoknak jövedelme időről időre kevesedik, mivel bajoson találván árendátorokra, kénteleníttetem az arendae summát majd minden arenda idejének kitelésével lejjebb szállittani. emellett a rétért és földekért kívántató arendae summát többnyire csak executioval, költséggel és nagyon későre, apránként vehetem fel, sajnoson tapasztalván azt is, hogy a néhai atyámnak oly köz hasznú intézetére semmi tekintet nem vétetődik, sőt amikor csak lehet, e részben is vexaltatom.

b) A Btéka rendes költségei ezek:

1o A Bthecarius, scriptor és pedellus esztendei fizetések 1180 váltó rforintok.

2o Az olvasó ház és a bthecarius lakás szükségére kívántató fa 120 rfrt.

3o A contributionis és redemtionis, többnyire esztendőnként nevekedni szokott taxa, az újannan meghatározott quártély taxával együtt megyen most 131 váltó rforintokra.

4o Az esztendei kémény- és udvartakarittás, a fedeleknek, pataknak, kerteléseknek conservatioja és egyéb apróbb igazittások ad minimum esztendőnként 500 rforintokra felmennek, úgy hogy a Bthékának egy esztendei rendes költségeit circiter 1931 rforintokra lehet vetni. De ezeken kívül vagynak rendkívül való költségek is, úgymint az épületek és kertek körül az idő folytában megkívántató nagyobb és költségesebb renovatiok. Illyen feles költségű épittésekre kénszerittettem az idén a piaci bálház körül, mely rossz móddal s rossz materiáléból építve és az egyik szomszédja felől a tűz veszedelmének nagyon kitéve lévén, költséges épittésekkel securizaltathatik. Efelett a nemes magistratus parancsolattyából a város flaszterezésében feles költséggel terheltettem.

c) A Bthéka szaporittására nézve. Ami a Bthéka jövedel,éből a fent említett költségek után megmarad, abból a completalandó munkák completaltatnak, és a nevezetesebb könyvek megvétetnek. A completatiok eddig Bécsből Schaumburg és Schalbacher könyvárusok által küldődtek, de a bécsi commissariusom ezen completatiok küldésében és a könyvárusi contok fizetésében zavart okozván, más úton fogom azokat megszerezni. Az új könyveket többnyire Thiery könyvárustól veszem, a tudományok minden részeire, különösön most az ujjabb historicusokat és némely drága munkákat, úgymint a Lascases Historiai Atlassát, a Brasilliai plánták leírását, a Rotteck, Lüden, Fessler munkáit szereztem meg. A tudós újságokat hozatom, s ajánlván a marosvásárhelyi t. professor uraknak azon újságoknak közlését, megkértem őket, hogy adják tudtomra, mikor valamely új könyvnek megvételét a Bthéka számára jónak tartanák.

Tartok továbbá a Bthéka mellett egy Guzman nevű igen jó compactort, akinek a Bthéka épületyében szabad szállása vagyon, és akinek munkáját contoja szerint fizetem, egyéb fixuma a szabad szálláson kívül nem lévén. Ezen compactor nem csak a vett új könyveket, hanem a Bthékában volt nevezetesebb kötetlen állott könyveket is, valamint azokat, mellyek a gyakor olvasás által kötéseikben megkoptak, már többnyire mind békötette. Mind nékie, mind a könyvárusoknak esztendőnként feles summát fizetek, és a könyvek száma már annyira nevekedett, hogy alig fér a Bthékában és nemsokára a Bthékát tágosittani kénteleníttetem.

d) A Bthékában lévő könyvek rendbe és a legnagyobb tisztaságban állanak. Az olvasó szoba mindne hltköznap a kiszabott órákon nyitva vagyon, és télbe fűttetik, a Bthéka a nézőknek készséggel megmutattatik. Mindne renden lévők illendően fogadtatnak, de vagyon ollyan ember is, aki lármával és hatalmaskadó durvaságával ezen helynek csendességét háborittya.

Ezen állittásaimnak valóságát a Bthéka catalogussának és a könyvek sokasadásának s állapattyának megtekintése eléggé mutatván, csudálom miképp thetett t. professor Péterfi Károly úr a múlt aprilis 26ikán tartatott consistorialis gyűlésben orcza pirulás nélkül, szemei bizonyságával ellenkező e tárgybeli jelentéseket, de különösön azt fájlalom, hogy azon tisztelt gyűlésnek némely tagjai, az ő simplex feladásaira nem átallották ellenem egy investigatoria commissio rendeltetését kívánni, melyben maga a feladó professor úr légyen investigator is. Én a Bthéka administratiojára nézve egyedül lelki-esméretemnek tartozom számolni, s attól semmi részben nem vádoltatván, annál fájdalmasabban érzem, mikor némellyek e részben méltastlanul hibáztatnak és becsülletemet nyilván érdeklik, amint az a fenn említett 26ik aprilis consistorialis gyűlésben is megtörtént. Mindeddig fenntartottam becsületemet, mind hazámban, mind külföldön, és annak érdekeltetése, éppen azon intézetnek reám bízott tractálásában, mely által boldogult édes atyám nevének emlékezetét még maradékaira is sugárolni reménlette, méltán megbánthatná az ő árnyékát.

Reménylem azonban, hogy ezen relatiom által a méltóságos Fő Consistoriumat minden, a néhai édes atyám hagyománya tárgyában netalán lehetett kétségeskedései felől megnyugtattam, melyre való nézt kérem a méltóságos Fő Consistoriumot, méltóztasson engemet több és többszöri méltatlanságokkal megkíméltetni, alázatos tisztelettel maradván a méltóságos Fő Consistoriumnak alázatos szolgája

Sáromberke, 10a Novembr. 1829

 

 Teleki Ferenc

 

4. Marosvásárhely, 1843 február 2. Dósa Elek és Török János könyvtárvizsgáló professzorok jelentése.

Méltóságos Egyházi Fő Tanács!

A méltóságos Egyházi Főtanács 1842. 202 szám alatt tisztelt azon rendelete következésében, melyben ugyanazon év juniussa 3dikán tett felterjesztésünkre nézve utasíttatunk, hogy addig is, míg a helybeli Teleky könyvtárbeli könyveknek editiok szerénti számbavételét könnyittő intézkedésről gr. Teleky Ferenc úr mint fidei commissarius gondoskodni szíveskednék, a könyveket a meglévő mindkét rendbeli catalogusok segedelmével editiok szerint számba venni igyekeznénk, hivatalos tisztelettel jelentjük azt, hogy a nevezett könyvtár számbavételét még a múlt év november 3kán elvégeztük, e megbízatásunkbanni eljárásunkról tudósittásunkat e következendőkben alázatos tisztelettel terjesztvén a méltóságos Egyházi Főtanács elébe.

1. Miután tapasztalatilag is meggyőződtünk arról, hogy a könyvek mindkét rendbéli catalogusok segedelmével editiok szerénti számbavétele ha nem éppen lehetetlen is, de minden bizonnyal oly hosszas időt igénylő munka, melyet csakis több oskolai évek szünidői feláldozásával lehetne végrehajtani, s miután a számbavételnek még a múlt évbenni bévégzését nemcsak a fenn tisztelt rendelet, hanem még a könyvtárőr tekintetes Kelemen Márton úr régolta tartó betegeskedésének múlt nyári kétséges kimenetelű állása megfontolása is kötelességünkké tette, kéntelenek voltunk a méltóságos gróf fidei commissarisu úrral is eggyetértve, a számbavétel azon módját követni, mely tudásunk szerint ezen könyvtár többszeri számba adása és vétele alkalmával még a nagyságos alapittó gróf kancellár őnagyméltósága életében is kivételt még eddig nem szenvedett szabály gyanánt használtatott, tudniillik az úgynevezett revisorius catalogus szeréntit -- bízva abban, hogy a tisztelt fidei commissarius gróf úr nékünk tett ígérete szerint a könyvek editioit is kimutató revisorius catalogus elkészülend, s a könyvtár közelebbi számbavétele mind a végrendeletnek, mind a dolog természetének megfelelőbben fog eszközöltetni. Amit főleg azon okból sem lehet eléggé óhajtani, mivel amint a mostani könyvtárőr úr előttünk ünnepélyesen erősitté, néki a könyvtár editiok szerint számba adva nem volt, sőt nem ok nélkül kételkedhetni afelől is, hogy valaha ezen könyvtárnak editiok szerénti számba adása és vétele megtörtént-e.

2. Óhajtottuk volna azon revisorius catalogust használni, mely szerint a könyvtár a mostani könyvtárőr úrnak hivatala kezdetekor számadás alá adatott, de egyiken is az előnkbe adattak közül ezt bizonyító hiteles jegyzés nem találtatván, használnunk kelle mindazon három revisorius catalogusokat, mely közül az első az amely szerint a mostani könyvtárőr a könyvtárt Szilágyi Sámuel úrnak által adta, Ilenczfalvi Szász Péter úrnak arra 1819ben september 20kán írt bizonyittása szerint, a második az, mely az elébbeni után, de minden datum és hitelesítés nélkül készült, harmadik pedig az, amelyet a mostani könyvtárőr 1826ban julius 14én végzett bé, és amelyet csakis annyiban nevezhetünk hitelesnek, amennyiben abban több helyeken találtunk főtiszteletű püspök Antal János úrnak (aki még az alapittó nagyságos kancellár úr életében több ízben adván és vévén számba a könyvtárt, annak catalogussa legcompetensebb bírálójának méltán tartathatik) saját kezével írt igazittó s ezen catalogusnak a tisztelt főtiszteletű úrtóli átnézetését tanusittó jegyzésekre.

Ezen három catalogusokban a classica bibliothecaban tartozó csaknem minden munkák, valamint az ujjabb időkben hozatott könyvek is editioik kijelelése mellett vagynak béírva. Használtuk tovább azon esetekben, midőn az elősorolt revisorius catalogusok segedelmével meg nem oldható nehézség adta elő magát, a nagyságos többször tisztelt kancellár úr éltében készült nyomtatott catalogusokat, valamint a sem ezekbe, sem a revisorius catalogusokba bé nem igtatottakra nézve azon öt rendbéli jegyzékeket, melyekbe a nagyságos alapittó úr őméltósága hitvessének magyar könyvei, a külön mellékszobában tartatni szokott duplumok, némely munkák s főleg a nyomtatott catalogusok többnyire kötetlen példánnyai, földabroszok s képek igtattattak a mostani könyvtárőr úr által -- régibb s meglévő jegyzékekkel összehangzólag.

3. Az érdeklett catalogusokba és jegyzékekbe igtatottakra nézve felterjesztendőnek ítéltük, miszerint

a) nem találtatnak a könyvtárban

aa) több munkák azok közül, melyek a könyvtárnak 1812/13ban történt számbavétele alkalmával sem voltak meg főtiszteletű püspök Antal János úr neve aláírása által hitelesített jegyzék bizonyítása szerint;

bb) azon munkák, melyek a méltóságos fidei commissarius gróf úr használat végett vett ki az aláírásával hitelesített jegyzék szerint;

cc) azon munkák, melyek mint duplumok a nagyságos alapittó gróf kancellár úr rendeléséből még az 1823ik évben a Kolosvári Fő Oskola könyvtárába küldettek a főtiszteletű püspök Antal János úr bizonyittása szerint.

b) A Foliantok geographico historia bibliothecajában a 797--801 szám alatt a revisorius catalogusok szerénti Iselius allgemeines historisches Lexicon fol. Th. VI. című könyv helyén hat in folio darabokban következendő című munkát találtuk: Neu vermehrtes historisch und geographisches Lexicon dritte Auflage in welcher das von Jakob Chr. Beck und A. J. Buxtorf verfertigte Supplement eingedruckt worden Basel 1742. A nyomtatott catalogusban is a fennebbi számmal jegyzett könyvnek címe következendő: Iselius allgemeines historisch geographisches Lexicon fo. Basel 1742. th. VI. A könyvtárőr úr azt állítja, hogy a meglévő s közlött című munkát Iselius Lexicona gyanánt adták légyen gondviselése alá. Annyi világos, hogy mind a meglévő, mind a nyomtatott catalogus szerint meglenni kellető munkának kiadási helye és ideje ugyanaz.

d) [!] Ugyanott a 1113/f/2--4 szám alatt a revisorius catalogusokba igtatott 1805, 1806, 1807 és 1808ik évekbeli Magyarhoni törvénycikkek közül az 1806 beliek nem találtattak, melyek hogy a többi közé hibából irattak, bizonyítja a nyomtatott catalogus 3ik darabja 183ik lapja s főleg az, hogy az írt évről Magyarhoni törvénycikkek nem léteznek.

e) A Quartok 711/e alatti Wieland saemmtliche Werke című munka a régibb revisorius catalogusokban 37 darabnak, s a Supplemetje 6 darabnak iratik, az újabb catalogusban pedig 23 darabnak s a Suplement 3 darabnak s annyi is találtatott, a 23 darabba 36 füzet és a Supplement 3 darabjába 6 füzet lévén kötve, mely különbségnek a könyvtárőr ú állítása szerint a lehet az oka, hogy valamelyik két darabokban megjelent füzet a későbbi békötéskor összeköttetett.

f) Ugyanott a 739/a szám alatti Issigii de heresiarchis című s ezen szám alatt meg nem talált munkára nézve a revisorius catalogusban az iratik, hogy az a 269/b szám alatt volna látható, de hibáson, mert a nevezett munka a 269/a--1 szám alatt találtatott meg.

g) Az Octavok 2473/b számja alatti azon című könyv Bibliothecae Revickyanae catalogus helyett találtuk ezen című könyvet Bibliotheca graeca et latina -- usui meo paravi Periergus Deltophilus Berolini 1784, melynek az elébbivel ugyanazonnak kell lenni azon okból, mivel ezen könyvnek címe a nyomtatott catalogus 2ik darabja 424ik lapján láthatólag eként iratik: Catalogus Bibliothecae Reviczkyanae (Periergi Deltophili) 8o Berolini 1784.

h) Ugyanott a 3181/a/2--6 szám alatti munka ezen cím alatt Wenturini Geschichte unserer Zeit Leipzig 1811--16. Vol. 5 nincs béigtatva az 1826ik évi revisorius catalogusba, holott az azelőttibe bé volt írva. A könyvtárőr úr azt állítja, hogy béigtatta volna a 3163 szám alatti ugyanazon tárgyú s című munkák közé, amit igazol az is, hogy a Venturini és Bredon által 1801ik éven kezdve 1835ik évig folytatólag kiadott s közlött című munka hiba nélkül épen megvan.

i) A duplumok között nem találtattak: Claudianus cum commentariis variorum Amstelodami 1665 és Willert Essai sur l’esprit et l’influence de la Reformation de Luther Paris 1804 című munkák, melyekre nézve aztjegyezte meg a könyvtárőr úr a duplumok 1815ik évbeli jegyzékére, hogy felküldettek volna Bécsbe a nagyságos kancellár úr őméltósága rendeléséből 1819ben aprilis 18án, amit igazol őméltóságának 1819ben martius 16án Bécsben költ s a nevezett könyvek felküldését rendelő levele, mely velünk közöltetett is.

k) A könyvtár nyomtatott catalogussa 3ik darabja példánnyai közül hibázik kettő, melyek a könyvtárőr úr állítása szerint mint hijánosok vesztenek el.

4) Az ásvány gyűjtemént nem vettük számba, az arra megkívántató ásványtani esméretekkel nem bírván, s alázatos tisztelettel kérjük a dolognak más ahhoz értőbbekre bízását.

Végre midőn tisztelettel jelentenők azt is, hogy a könyvtár kezelése körébe tartozó némely észrevételeinket a fidei commissarius gróf úrral közölni célarányosnak ítéltük, alázatos tisztelettel öröklünk a méltóságos Egyházi Fő Tanácsnak

Marosvásárhelyen febr. 2án 1843ban

alázatos szolgái
Dósa Elek és Török István
a Teleky könyvtár számbavételésre kinevezett biztosok

 

 



[1] Az Erdélyi Református Főkonzisztórium levéltára (a továbbiakban FőkonzLvt) az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári Gyűjtőlevéltárában 181/1822. -- A végrendeletet l. Deé Nagy Anikó: A könyvtáralapító Teleki Sámuel. Kolozsvár 1997. 440--442. -- Az erdélyi református egyházkerület Igazgatótanácsának jelentése a „Teleki théka” ügyében. Kolozsvár 1912. (a továbbiakban Jelentés) 6.

[2] FőkonzLvt 181/1822. -- Jelentés 14--15.

[3] FőkonzLvt 110/1823.

[4] Uo. 29/1824.

[5] Uo. 231/1825.

[6] Uo. 98/1829, 31/1830.

[7] Uo. 155/1830.

[8] Uo. 517/1833.

[9] Uo. 64/1843.

[10] Uo. 240/1844.

[11] Uo. 125/1847.

[12] Jelentés  19.

[13] Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának levéltára (a továbbiakban Igtan Lvt) 407/1874.

[14] Az értesítés Marosvásárhelyen őrzött fogalmazványáról 1874-ben készített másolatot Hints Miklós, megjegyezve, hogy „a fogalomra tett jegyzés szerént az nem postai úton küldetett volt be, hanem méltóságos Szentgyörgyi Imre úr személyesen vitte volt be a méltóságos Egyházi Fő Tanácshoz.” Az iktatókönyvben semmi nyoma annak, hogy Szentgyörgyi főgondnok valóban átadta volna az értesítő levelet. IgtanLvt 536/1874.

[15] Jelentés 9--10.

[16] Erdélyi Protestáns Lap 1874. 14. sz. 112.

[17] Uo. 17. sz. 130.

[18] Jelentés 26--28.

[19] Uo. 29.

[20] IgtanLvt 5083/1911.

[21] Uo. 438/1912.

[22] Uo. 5253/1912.

[23] Uo. ad nrum 1688/1916.

[24] Uo. 4039/1916.

[25] Uo. 6590/1918.